Tuomas Holopainen - Dal önmagamról

(fordította palex)

A Slow Love Slow-t kezdtem épp fordítani, amikor újra meghallgattam a Song Of Myself című dalt a lemezen. Korábban nem is figyeltem a szövegét. Szinte késztetést éreztem, hogy mindent félretéve ezzel kell foglalkoznom.

Többször meghallgattam, mire nekiálltam. Nagyon sok olyan része volt, amit értettem, de mégsem állt össze a kép. Elkezdtem kutatni a neten, és Tuomas interjúit néztem esténként, hogy megnyíljon a vers előttem belelátva mélységeibe is.

Amikor kész lettem, arra gondoltam, hogy...
Részleteket a vadászatomról és a videó elkészültéről az Érdeklődő sarokban olvashattok.

 

  Tuomas Holopainen - Ének magamról

(fordította palex)

1. Egy poros könyvespolcról

2. Azok a Nemesszívűek nem mozdulnak még
A fülemüle még kalitka rabságában él.

Még mérgezi tüdőmet az álnok lélegzet.
A vén tölgyfa elrejti előlem a bánatot, a Nap tündököl fagyhalott levelén.

Szendergés szívem lidércvárosában.
Ő a meseidőről és a folyó szellemeiről, sellőkről, Whitman-ről és utazásról álmodik.
Dühöngő hellekkinek és gigászi játszmák.

Egy dal rólam, egy heroikus szimfónia hiányzó dala,
Egy sor rólam, egy tiszta szív békébe ringató hiányzó sora.

Azok a Nemesszívűek nem mozdulnak, és lassan haldokolnak.
Azok a Nemesszívűek még angyalszárnyon hevernek.

Azok a Nemesszívűek még néma kínban fetrengenek,
mosolyuk a bohócok kényszeredett vigyora, ami a cirkusz végéig kitart.
És ami még ráadásként marad: a Halott Fiú halkan dúdolt régi dala.

Azok a Nemesszívűek nem mozdulnak még és lassan pusztulnak el.
Azok a Nemesszívűek még angyalszárnyon hevernek.

Éjféli menekülés a Covington erdőbe,
Mellettem a hercegnő és a párduc.
Ezek a vidékek azok, amiért érdemes élnem.

Most még mindenemet odaadnám, hogy jobban szeresselek.

Azok a Nemesszívűek nem mozdulnak még és lassan pusztulnak el.
Azok a Nemesszívűek még angyalszárnyon hevernek.

3. Zongorafekete
Egy néma szimfónia, üres opusz 1 opusz 2. opusz 3

Van, amikor a mennybolt zongorafekete, ébenfekete a tisztító víz fölött.

Néma sípok, unalom strófája, ajtó nélküli rozsdás kulcsok.

Belsőm is ébenfekete néha, zongorafekete a tisztító viz fölött.

Azok a Nemesszívűek nem mozdulnak és lassan haldokolnak.
Azok a Nemesszívűek még angyalszárnyon hevernek.

4. Szerelem
Látok egy esetlen, együgyű suhancot a forgalmas utcán
kolduló ibrikkel reszkető kezében.
Mosolyogni próbál, de végtelenül fáj.
Észre sem veszik. Én igen, mégis továbbállok.

Padlásán egy idős férfi meztelenre vetkőzve
próbababát csókolgat, könnyek között, a félhomályban.
Amikor végül elszáll, patakzik szeméből a könny.


Látok egy kivert kutyát a bűzös sikátorban. Utánam kap.
Nyoma sincs büszkeségnek vad, gyulladt szemeiben.
Bár lenne egy fölösleges lábam.

Egy anya fiát látogatja, a rácsokon keresztül mosolyog rá.
Sohasem szerette ennyire.

Egy molett lány száll be velem a felvonóba.
Kicsípte magát, nyakában zafírszín pillangó.
Émelyítő parfümje eltompít.
Egyedül megy vacsorázni, egyedül.
Ez teszi talán még szebbé.

Egy modell képét látom a téglafalon.
Ő a tökéletes törékenység szobra, emellett egy kegyetlen város zsákmánya.
A város imádja az emberi húst.

***

Az első dolog, amit valaha hallottam, egy történet volt, amit egy vándor mesélt.
Te voltál az, a pázsit meztlen talpam alatt, a tábortűz az éj mélyén,
Te voltál az, az égbolt és tenger mennyei sötétsége.

Mi voltunk azok,
Ázott utakon bolyongók, arany-partokat kutatók,
Minden hajnalban csodák új tárházára ébredők.
Hajótöröttként egy tompán üres szigeten, soha nem látott helyeken fürdőzők,
hol a ruházat csak a tenger habja, – a szépség legfinomabb palástja.

A haladóságon túl - mert halandók vagyunk -,
himbálódzunk a természet fuvallatában,
Az élet hajnalának egykori dallamán, melynek látványa elhallgattatja a mennyeket.

Be akarom járni az Élet útjait, követve maradandó nyomát,
ahol a levegő hó-zene ízű és újszülött Édentől illatozik a fű.
Nem kerülnék el sem embert, sem idegent, sem sorscsapást vagy elragadtatást.
A Szeretet, Szívjóság és Egyszerűség érzékének világában fürdőznék
(Míg meg nem szentségtelenít, és be nem börtönöz a technológia)

A családtagok sírjainak gondolata volt az a pillanat,
Amikor megtapasztaltam az igaz szeretetet.
Eme szeretet végtelen marad, ahogy nem lehetek soha az az ember, aki az apám.

Hogyan lehetnél ’csak önmagad’, ha azt sem tudod, hogy te ki vagy valójában?
Ne hajtogasd, hogy „tudom, mit érzel!”, hogy más miként érez, hogyan sejthetné bárki is?

Ki vagyok én, hogy ítélkezzek egy pap, egy koldus,
egy szajha, egy politikus, vagy egy gonosztevő felett?
Én is - te is, mind azok vagyunk immár.

Drága gyerek, hagyd a munkát, menj játszani!

Felejts el minden szabályt!
Az álomtól ne félj!

„Vajon van falucska ebben a hópihében?” - kérdezte tőlem egy gyerek.

„Milyen színű az altatódalunk?”

Sosem voltam még olyan közel a Valósághoz, mint akkor: Megérintettem ezüst szegélyét.

A háborúnak csak a Halál lehet győztese.
nincs semmi csodálatos abban, ha meghalsz vallásodért, vagy hazádért,
egy eszméért, vagy a hitért , vagy egy másik emberért,
igen,
A papír szavak nélkül élettelen, a tinta vers nélkül hasztalan.
Mesék, szeretet és őszinte szépség nélkül az egész világ halott.

A nemtörődöm valóság lelkekkel fizet.

Láttad-e valaha a Mindenható mosolyát?
Lenyűgözővé tett e valaha is egy csalódott embert a földkerekség iránti aggodalom?
Miért hordjuk nyakunkban még most is a gyötrelem jelképét?
Óh, Sátán bibliájának bolondjai, ti mind, kik a rémálom földjén éltek,
Milyen romlott a világvége várástok!

Bámulom azokat az üres bölcsőket és azon tűnődöm,
Vajon, az ember megváltozik-e valaha is?

Én is egy rendes emberkölyök akarok lenni,
De mégsem vagyok más, csupán füst és csillogás.
Még mindig adott minden, és érdemes lehetek rá.

És az a váltás a G dúrból E-mollba örökre megmarad.

Hiszen mi vagyunk az élet ékkövei. Megszülettünk felnőttünk és elenyészünk majdan.
De én én maradok mindig, csak a máz változhat rajtam.